Gáz. Fék. Gáz!!! FÉÉÉÉÉÉÉK!!!!
2011 április 21. | Szerző: ANAEL
Április. 8:00. A hőmérő higanyszála lassan kúszik felfelé, ahogy az idegrendszer is. A kocsiban ülve a férfi mély levegőt vesz, majd elszámol, tízig, újabb lélegzetvétel, és duruzsolja a mantrát melytől kicsit megnyugszik. Lehúzza az ablakot, hogy egy kis friss oxigénhez juthasson. Próbál higgadt maradni, már annyiszor megfogadta, hogy türelmes lesz, na de ez a reggeli közlekedés kiborítja.
Nem is a dugóval van a baj, mert az még hagyján ez egy nagyvárosi etalon, e nélkül nincs meg a feeling. A magas épületek, gőzölgő csatornarendszer, három sávos utak, a lámpák rendszertelen egymáshoz szinkronizálása, a ritmusos dudaszó és mutogató emberek mind –mind azt éreztetik, hogy IGEN EZ AZ ÉN OTTHONOM! Eme érzéseit borítják meg kedvenc autós társai egy igencsak cérnaszaggató csoportja a „vasárnapi vezetők”. Mint valami érzékeny radar az első másodpercbe kiszúrja őket, akik egyszerűen vonzódnak hozzá, az utakon nem tágítanak mellőle, és mint apró kis vámpírok szívják vérét.
Hogy bárki megismerje őket, nagyon oda kell figyelni, különös ismertetőjeleik vannak. Mindenhol fellelhető, ez a különleges faj, legyen az autóút, egérút, egyszerű kis utca, vagy körforgalom, apró kis útlezárás, autópálya. A nemük mindegy, lehet nő is és férfi egyaránt, apró, vagy éppenséggel batár nagy autójuk volánja mögé bújva álcázzák magukat. A kormányhoz közel ülve, szigorúan 10 óra 10 percnél kapaszkodnak, bamba mosoly az arcukon és fegyelmezetten előre néznek. Náluk nincs se jobbra se balra, csak egy sáv a többi mind holttér. Lágy dallamok keringőznek fülükben és még talán dúdolgatnak is, kizárva minden számukra zavaró tényezőt. Ők csak haladnak, átlagsebesség 20km/óra, lazán, mint egy szerelmes szárnyaló tini, akik folyamatosan szivárványt látnak. Őket semmi nem tántorítja el, sem hó, sem szélvihar, sem ezer száguldó rallyversenyző, csak mennek, és mennek, haladnak, rendületlenül kedvenc színűk a narancssárga, melyet megpillantva reflexszerűen a fékre taposnak. Táplálékuk vélhetően egy lassító ópiát, melyet járművükbe beszállva szippantanak be. Szaporodási stílusuk vezetési moráljukhoz hasonlítva elég gyenge, bár egyre gyorsabb elterjedésük nem ezt mutatja. Nem védett faj, idegrendszerük áthatolhatatlan, kardiovaszkuláris betegségre való hajlam nulla, kihalhatatlanok, rajtuk kísérletezve keresik az életelixírt, mely az apokalipszist is túléli.
A többi autós, ha kiborul, üvöltve eltorzult arccal mutogat, vagy néz, és nem érti vajon más miért ilyen ideges ezen a szép napos reggelen, vagy örömmel konstatálja, hogy valaki foglalkozik vele, és jókedvűen visszainteget. Ember legyen a talpán, aki csatlakozik hozzájuk. A kérdés mely minden agyban ott dereng: Ők nem dolgoznak? Felsővezetők? A kilenc óra smafu? A válasz örök talány, s velük együtt hal majd ki, borzolva azon vezetők idegrendszerét, akiknek még számít valamit a munkaidő.
Hangos dudálás, a férfi felkapja a fejét, kissé elgondolkodott, a lámpa zöldet mutat, de mozdulni nem lehet, egy újabb kis vámpír van előtte, aki se lát se hall. A pasi elmosolyodik, talán most megértő lesz, de nem, ráül a dudára és várja a csodát, talán a vérszívónak leesik, hogy szabad utat kapott… vagy nem. Főhősünk feladja, „megszoksz vagy megszöksz”.
Tűz!Tűz!Tűz!Tűz! Jaj de messze a kanális…
2011 április 20. | Szerző: ANAEL
A révületből a tűzjelző józanítja ki. Egy 2050- ből származó robothang zúg mindenhonnan és utasítja az irodakukacokat hogy azonnal hagyják el megszokott kis helyüket. Mindenki unottan felveszi a táskáját, beledobálva azt amit semmiképpen sem szeretne a lángoknak ajándékozni, majd elindulnak a lépcsőház felé. Van aki hitetlenkedve csak tovább zongorázik a klaviatúrán, fittyet hányva a szabályzatnak, új és új üzletkötés reményében, nem számít, ha majd esetleg a füst lesz a legjobban költő ügyfele. Néhányan azt kérdezik, hogy merre kell menni, mert nem voltak itt a próbán, és olyat is látni, aki zombiként bámulja a villódzó monitort. Igazán életre való népség az irodai alkalmazott, ehhez nem fér kétség és bő 20perc alatt még le is ér a földszintre sértetlenül, kijutva az ajtókon.
Egy idő után torlódás alakul ki, se előre se hátra, ennek oka az a szenvedéllyel teli kis csoport akik tátott szájjal, popcorn-t majszolva 3D-ben élvezik a tűzoltók munkáját, nulla szociális érzéket tanúsítva azok iránt akiknek fenekét, már a lángok nyaldossák. Mint tapasztalt Spielberg már kész is a forgatókönyv az emberiségkihalós, víruselszabadulós remake-ről, ami szól emberek százairól, akik meghaltak és akik majd csak ezután fognak, s vérbe forgó szemekkel mesélik a történteket. Szó szerint tűzbe jönnek a felmentő sereg ruházatától, csillogó villogó autóiktól és az 5.1-es hanghatásoktól. A lazább kollégák a legközelebbi kávézóba bandáznak, imát rebegve, hogy a mai nap már ne kelljen visszamenni, és talán majd a holnap is azzal telik, hogy átvizsgálják az épületet.
Miközben a nép henyél, a törtetőbb fajta a laptopon intézi az ügyeket. Hiába a tűz, horrorfilm, kommandós egység és vélt halál az élet nem áll meg, hajtani kell, hogy meglegyen a terv. Még mindenki pásztáz, hátha valami eget rengető történik, ami végre izgalmat hoz megszokott hétköznapjaiba és amit szavalókat meghazudtoló módon mesélhet majd barátainak, de semmi. A laza, munkakerülő banda pechére az iroda ajtaja megnyílik és tárt karokkal várja lelkes dolgozóit, vissza az ajánlatok, telefonhívások, prezentációk világába, oda ahol a szervező, a titkárnő, értékesítő és vezető mindennap egy kicsit belehal hivatásába. A monitor ugyanúgy villog, az asztalon a kávé kihűlt, az étkezőben a mikro rég befejezte a melegítést és a bejövő e-mailek száma egyenesen arányos a munkaundorral. A futurisztikus, kihalt iroda újra megtelik élettel, a telefonok megcsörrennek, a nyomtató újra zakatol és köpködi a papírhalmazokat. A robothang lelkiismeret furdalás nélkül kér elnézést a téves riasztásért, amiért elégedetlen morgást a válasz.
Újra melóban…majd a neten felvillan a legfrissebb cikk, kigyulladt egy üres metrószerelvény az Árpád híd közelében, nincs sérült, a tüzet eloltották. A kis Spielbergek összeomlanak, megdőlt a forgatókönyv, ebből sem lesz világpremier, csak azt tudják majd elkönyvelni, hogy leállt a forgalom és fél órával később érnek haza.
Jelige: sorstársak jelentkezzetek!
2011 április 20. | Szerző: ANAEL
Gondolatbuzgó, életvidám, lobbanékony fiatal hölgy keresi blogolvasó rajongók figyelmét. Várok mindenkit aki két kávé, négy ajánlatkészítés, öt prezentáció, hat megbeszélés és tíz telefonhívás között akad még egy szusszanásnyi ideje, hogy elmerengjen soraim között és csak élvezze a semmittevést…már ameddig a főnökség és a lelkiismerete engedi. 🙂
Totál T.O.!
2011 április 27. | Szerző: ANAEL
Álláshirdetés
Pozíció: Tanulmányi Referens
Nívós főiskola keres Tanulmányi Osztályára 23-28 éves személyt irodai munkára.
Feladatok:
Elvárások:
Amit kínálunk:
A folyosón kígyózik a sor, a lelkes fiatalság tele reményekkel várja az interjút. TANULMÁNYI OSZTÁLY. Már a neve is annyira megkapó és hivatalos, felemelő és eget rengető. Bekerülni és bizonyítani itt sem piskóta, s talán aki megszerzi biztos hely lesz számára, persze ha a kritériumoknak megfelel.
A több körös interjúknál az irodai munka háttérbe szorul, persze a számítógép ismeret fontos, de ha ez megvan, akkor helyt kell állni azon megmérettetésnél mennyire rideg és elutasító stílussal rendelkezik az illető. A rosta túlnyomó részét az arcmimikák megfigyelése alapozza meg, mint az undor, flegmaság, lekezelő, lenéző arckifejezés. Akinek ez sikerül, és bennmarad a „versenybe” arra a következő feladatok várnak.
Első gyakorlat, hagyni, hogy a telefon csak csörögjön, tilos felvenni! A diákok kitartóak, ha szakdolgozatról, vagy éppenséggel jegybeíratásról van szó. Csak csörög, csörög, fülsiketítően az az átkozott kagyló, de rezzenéstelen arccal bámulni kell, nem törődve a reszketeg tanulók érzéseivel. Kiváló rezignáltság kell hozzá.
Az önfegyelmet követelő teszt után egy kissé egyszerűbb dolog jön, a telefonhívások fogadása. Ha ezt mindenáron meg kell tenni (munkaköri leírás lehet) akkor 5 csörgés után felemelni a kagylót, unott hangon beleszólni, egyből átkapcsolni az adott intézményre, a felelősséget azonnal áthárítani.
Harmadik feladat, amikor kénytelen kelletlen beszélni kell a hallgatóval. A „nem tudom”, ne ide telefonálgasson”, majd időben küldünk e-mailt”, beszélje meg az oktatóval”, „már megmondtam, hogy nem az én hatásköröm” mondatok használata segítségünkre lehetnek. Ezeket, mint a Szent Írást, észben tartani, hogy a megfelelő pillanatban, mint egy fegyvert használni lehessen.
Negyedik megbízás a tandíj, UV díjak befizetéséről szóló értesítések megírása, hónapokkal a lejárati idő előtt kiküldése, észben tartása. Percre pontosan nem fizető hallgatók ETR-ből való azonnali letiltása. Fontos értesítések határidő után küldése, vizsgatantárgyak rossz megjelölése (figyelmeztetés: a diáknak mindig többet kell felvenni, mint a kötelezően választható tantárgy)
Ötödik feladat, a tanulóval való személyes kontaktus. A hallgató zárt ajtókat talál, kopogtat a Tanulmányi Osztály ajtaján. Csendben rejtőzködés, – hátha nem hallja, hogy a teljes gárda bent kuksol- és reméli, hogy feladja a küzdelmet, elmegy fittyet hányva, hogy mondjuk nem lesz diákigazolvány matricája, vagy külső gyakorlat igazolása. Ha a nebuló nem tágít, kötelező beengedni egy fintorgás kíséretében és egy „most lett vége az ebédszünetnek, de sürgős!” lágy megjegyzéssel. A legnehezebb itt a teljes elutasítás, üveges tekintet, ha a delikvens szipogni kezd, mert lemaradt a dátumokról és már pénzért sem rögzítik a rendszerbe. Folyamatos fej ingatás, és sóhajtozások sorozata, mely azt hivatott közölni, hogy nem tesz semmit az ügy érdekében.
A meghallgatás sikeresnek mondható, az állást hamar betöltik és indulhat a menet…a tanuló ifjúság nagy bánatára.
Oldal ajánlása emailben
X